A Magyar Kormánytisztviselői Kar 2025. évi díjátadó ünnepsége

A Magyar Kormánytisztviselői Kar 2025. évi díjátadó ünnepsége

Az MKK által alapított, kiemelkedő közszolgálati munkáért és közszolgálati életútért adományozható „A Köz Szolgálatért” és a „Közszolgálati Életútért Emlékérem” díjak, valamint a „Közszolgálati Életútért Emlékérem” posztumusz díj átadására 2025. december 16. napján, ünnepélyes keretek között került sor Budapesten, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Tükörtermében. A díjakat Dr. Navracsics Tibor Közigazgatási és Területfejlesztési Miniszter és Dr. Ugodi Andrea Elnök adta át.

Az ünnepség végén műsort adtak a Duna Szimfonikus Zenekar szólistái. Illésfalvi Edit hegedűn, Smidelik Zsuzsanna csellón, a Zenekar Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett művészeti vezetője, Szklenár Ferenc pedig fuvolán működött közre.

A 2025. év díjazottjai:

Az MKK Országos Elnöksége a több évtizedes kimagasló színvonalú kormánytisztviselői szakmai munka, a közjóért végzett tevékenység elismeréseként „Közszolgálati Életútért Emlékérem” díjat adományozott:

  • Takácsné Kovács Erikának, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatás-Felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály Közfoglalkoztatási Osztálya hatósági csoportvezetőjének;
  • Komáromi Gabriella Gizellának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kormányzati Iratkezelési Főosztálya főosztályvezetőjének;
  • Andáné Valente Máriának, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Balatonfüredi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya osztályvezetőjének.

Az MKK Országos Elnöksége a több évtizedes kimagasló színvonalú kormánytisztviselői szakmai munka, a közjóért végzett tevékenység elismeréseként „Közszolgálati Életútért Emlékérem” posztumusz díjat adományozott:

  • néhai Dr. Barabás Csilla Piroskának, a Tolna Vármegyei Kormányhivatal munkatársának.

A kiemelkedő kormánytisztviselői szakmai munka, a példamutató emberi, munkatársi, vezetői magatartás, a közjóért végzett több éves tevékenység elismeréseként „A Köz Szolgálatáért” díjban részesült:

  • Dr. Bagi Krisztina Katalin, az Építési és Közlekedési Minisztérium Perképviseleti, Adatvédelmi és Szerződéses Ügyek Főosztályának a főosztályvezetője (szakmai vezető);
  • Dr. Bartókné Dr. Lamper Csilla, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főosztályvezetője;
  • Bebők Sándorné, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Népegészségügyi Osztályának családvédelmi védőnője;
  • Dr. Bekényiné Oleszka Krisztina, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Hatósági Szakigazgatási Főosztályának a kormánytisztviselője.
  • Bódi Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal oktatási szakügyintézője;
  • Cseténé Dávid Sarolta, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztályának az osztályvezetője;
  • Dryja Jánosné, a Vas Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya Egészségfejlesztési és Igazgatási Osztályának a szervezési, titkársági feladatokat ellátó kormánytisztviselője;
  • Dunajcsik Zsuzsanna Nikoletta, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítészi Irodájának főépítészi szakügyintézője;
  • Füzi Sándorné, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság bér- és munkaügyi szakreferense, hivatali főtanácsosa;
  • Kempfné Dr. Dudás Hilda, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Szobi Járási Hivatalának a járási hivatalvezetője;
  • Kovácsné Dr. Németh Anna Anita, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya Földhivatali Osztály 5-nek az osztályvezetője;
  • Luczáné István Edit, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala Népegészségügyi Osztályának a járványügyi szakügyintézője;
  • Magyar Margit, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala Gyámügyi Osztályának az osztályvezetője;
  • Mezei Józsefné, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya Földhivatali Osztály 4-nek az ingatlannyilvántartási ügyintézője;
  • Nagy Zsoltné Dr. Kemény Anikó Katalin, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztálya Útügyi Osztályának útügyi szakügyintézője;
  • Dr. Órai Győző Zoltán, a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Vármegyei Igazgatósága Állampénztári Iroda I. Hatósági Letétkezelési és Állampapír Értékesítési Pontok Osztályának az osztályvezetője;
  • Padányi Marianna, a Honvédelmi Minisztérium Kiemelt Gazdálkodási Koordinációs Főosztályának a főosztályvezetője;
  • Páj Gábor Antal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Intézete Igazgatási Osztályának az igazgatási ügyintézője;
  • Rádi György Tamás, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal vezető-hivatali főtanácsosa, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi feladatokat ellátó kormánytisztviselője; 
  • Rakuszné Zana Csilla, a Heves Vármegyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Kormányablak Osztályának az osztályvezetője;
  • Szabó Tamás Sándorné, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal élelmiszer-biztonsági felügyelője, vezető-hivatali főtanácsosa;
  • Szalai Zsolt Gyula, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya Építésügyi Osztály I-nek az ügyintézője;
  • Varga István, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Nyilvántartási Osztály 1-nek az osztályvezetője;
  • Varga Péter, a Zala Vármegyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala Kormányablak Osztályának a kormányablak ügyintézője;
  • Vargáné Dr. Völgyi Ildikó, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztályának a rehabilitációs orvosszakértője, vezető-hivatali főtanácsosa;
  • Zeleiné Kara Dolli Cecilia, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ személyügyi referense;

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

Országos Iroda